Baross Gábor telep története

Könyv a Baross Gábor-telep történetéről

2014. december 14-én délelőtt a Baross Gábor-telepi Szent Bernát Házban jó hangulatú, jól szervezett, nagy érdeklődés mellett megtartott rendezvényen mutatták be a „Baross Gábor-telep története a kezdetektől a Budapesthez csatolásig” c. könyvet.

csik[Best_Wordpress_Gallery id = “23” gal_title = “könyvbemutató”]

csik

A program bevezetőjeként Tamon Erika énekelt. Őt Garbóczi László helytörténész, kerületünk egyik közismert díszpolgára követte, aki lebilincselő módon, egyszerre a tágabb közönségnek és az elmélyültebb, a szakmai részletek után is érdeklődőknek szólóan méltatta a régen várt hiánypótló kiadványt. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy bár nyílván a barossiak várták a legjobban a most megjelent mű kiadását, de egész Budafok-Tétény lett gazdagabb vele.
Ismertetője után a szerzők közül elsőként Bayer Árpád kötetlen, személyes, de mégis feszes és tárgyszerű megszólalását hallgathatták meg a jelenlévők, amelynek végén  mindenki nagy örömére bejelentette, hogy lesz folytatás. Igaz, most egy kisebb szünettel kell számolni, de eközben is várja, (akár a barossblogon hamarosan létrehozandó “társposzt” opció felhasználásával) az eddig még meg nem ismert Barossal kapcsolatos adalékokat.
A rendezvényt Pelikán Imre, a Baross Gábor-telepi Polgári Kör köztiszteletnek- és szeretetnek örvendő elnöke, egyben – ahogy szerzőtársa korábban megfogalmazta – a “könyv atyja”, megszokott stílusú, kedves, őszinte és friss, egyéni módon megfogalmazott és elmondott szavai zárták. Mindent és még annál is többet megosztott a jelenlévőkkel abból, aminek elmondására eredetileg legkisebb unokáját kérte meg, miután nem volt biztos abban, hogy egészségi állapota miatt személyesen is el tud jönni.
Az eseményen megjelent Karsay Ferenc polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, valamint a telep önkormányzati képviselője is.

 

ptv

Get Bonus from William Hill the UK bookamker.